#4 Kedves és elragadó

Másnap reggel már kedves üzenettel ébresztett. Attól a naptól kezdve a `Jó reggelt!` minden ébredéskor mosolyt csalt az arcomra.    

Pár nappal később hívott fel először. Ugyanaz a hang, ugyanazok a szófordulatok, mint sok évvel azelőtt. Örültem neki. Örült nekem. Kedves volt és elragadó.  

Akkor még a közelgő síelés volt a beszélgetés fő csapásiránya. Évek óta oda jár. Ugyanaz a szálloda, ugyanazok a hegyek és lejtők. 

Ki jön még velünk? Én nem leszek elég? Hangzott a kész válasz.

Csak félmondatokból derült ki hetekkel később, hogy egy már összeszokott baráti társaságba csatlakoztam be rajta keresztül. Mint ahogy az is két evvel később vált nyilvánvalóvá, hogy állításával ellentétben a sítúrát szervező, számomra még ismeretlen barát nem tervezte, hogy felhív, hogy érdeklődjön a sítudásom felől.   

Aztán egyre gyakrabban hívott. Leginkább reggel, úton a Szuperhősök munkahelyére. Vagy éppen hazafelé. Ha épp nem tudtam felvenni, visszahívtam. De az esetek többségében feleslegesen. Nem vette föl. De aznap már vissza sem hívott.

A napjaimat úgy szerveztem, hogy elérhető legyek, amikor úton van. Máskülönben aznap már nem beszéltünk. Vagy ha mégis, ironikusan megjegyezte, hogy biztosan sok, nála fontosabb dolog van az életemben. Néha kicsit pikírt volt, ha épp a munkámról volt szó. Egyébkent kedves és elragadó.  

Vagy éppen lelkes áldozat. A Szuperhősök munkahelyén nagyon sok munka van. Ami nem csoda, hiszen ő tudja a legjobban. A mindent is. Közben mindneki csak kihasználja. Mert senki sem jóindulatú. De főleg nem tisztességes.

Közben kedves volt és elragadó. Mégis azt éreztem, valami nincs rendben. De a sok elbűvölő szó mögött nem hallottam meg a legfontosabbat: a sajtát belső hangot, a megérzésemet, hogy valami nincs rendben.