#10 Határtalan születésnap

A születésnapom előestéjén repültem ki hozzá. Remegő lábakkal vártam a találkozást. A reptérről egyenesen a városba mentünk egy rövid esti városnézésre, és csak utána mentünk hozzá. Amikor beléptem a lakásba, a tökéletes rend és tisztaság volt a legfeltűnőbb. Később a szekrényben szinte színek szerint elrendezett, élükre állított ingeken, pólókon és nadrágokon akadt meg a szemem. A konyhafiókban a kanalak oldaléllre allítva sorakoztak katonás rendben egymás mellett. A villák és kések ugyanúgy.

Az első pohár gin tonic lelazított annyira, hogy ne a külsőségekkel foglalkozzak. Éjfél után a születésnapom első perceiben egy kis ékszerdobozt húzott elő. 

Ez ugye nem az, amire gondolok? 

A kérdesemre csak mosolygást és hümmögést kaptam válaszul. Zavarba estem, de határtalanul boldog voltam. A dobozkában egy gyönyörű, piros köves gyűrű volt. Az ámulatból még fel sem ocsúdtam, mire egy apró gyémántköves, fehérarany nyakláncot akasztott a nyakamba. Örültem neki, de kicsit túlzásnak éreztem. Ennek feloldásában az sem segített, amikor a reggelinel egy újabb aranyláncot rakott elém. 

A napot egy fényűző szaunaparkban töltöttük. Egész nap szauna és pezsgőfürdő. Kényeztetés testnek és léleknek. Minden mint a mesében.

Estére egy étterembe foglalt asztalt. A városba vezető autópályán egy autós nem éppen a legvisszafogottabb módon próbálta jelezni mögöttünk, hogy haladhatnánk kicsit gyorsabban. Az én szerelmemben ekkor eltört valami. Ugyanaz az agresszió ült ki az arcára, mint a hontalannal szemben a metróban húsz évvel azelőtt. Határozottan fékezett, miközben ordenáré káromkodásba kezdett. Mintha az ismeretlen autós mindezt hallaná. Én az anyósülésen ülve görcsösen markoltam a kapaszkodót. Kértem, hogy hagyja őt tovabb menni. Nem ér ennyit az egész. Egy sávval kijjebb húzodtunk, hagyta hogy az idegen kielőzzön minket. Ekkor kicsit megkönnyebbültem. Azt hittem, ennyi volt, és minden visszatér a normálisba. De nem. Miközben a másik előzött, az én alkalmi sofőröm egy stroboszkópos, nagy fényerejű kék lámpát vett elő a kesztyűtartóból. Ezt a munkája miatt vészhelyzet esetén használhatja, hogy minél előbb  érhessen egy baleset helyszínére. De ez nem az a helyzet volt. 

Bakapcsolta a kéken villogó fényt, és rátaposott a gázpedálra. Ezerrel repesztettünk az idegen autós után. Mint egy amerikai akciófilmben az üldözős jelenet. De ez az anyósülésen kevésbé volt szórakoztató. Markoltam a kaposzkodót, közben nyüsszögve könyörögtem, hogy ezt ne csinálja, mert én nem érzem jól magam ebben a helyzetben, nagyon félek. Az idegen autóst nem érdekelte sem a kék fény, sem az üldözés. Eltűnt a tübbi autó között. Csak mi maradtunk ott egymásnak. Egy térben a dühvel, az agresszióval és a kék fénnyel. Én pedig egyedül a szorító görccsel a gyomromban. 

Ebben az étteremben még soha nem járt azelőtt. Elegáns koktélozós hely, de az autós üldözés után a hangulatom nem kívánta a romantikát. Ráhagytam az ital- és ételválasztást. Homárt rendelt mindkettőnknek, amit finom borok kisértek. És egy újabb felszínes beszélgetés. Valamint a falak, amiket sok pohár bor után sem tudtam áttörni.

Aznap este meglehetősen nagy mértékben járultunk hozzá az étterem bevételéhez. Ezt akkor is éreztem, amikor a számlán szereplő végső összeg láttán elkerekedett a szeme. Ezt próbálta leplezni, és még megtetőzte egy határozottan jól látható borravalólval. 

Nem nagyon értettem, hogy mi történik. Miért kell ennyire a végletekbe vinni mindent. Miközben a lelkem egy meghitt beszélgetésre szomjazott csak. Arra, hogy egy kicsit engedje meg nekem, hadd lássam, ki is van a vastag falak mögött valójában.