#13 Dühből jeles

A kora tavaszi síelés alatt volt némi de ja vu érzésem. Ugyanaz a sírégió, ugyanaz a szálloda, nagyjából ugyanaz a társaság, mint előző decemberben. En nagyon élveztem a felhők feletti napsütötte sípályát. De ezzel kettőnk küzül csak én voltam így ezzel. Többször említette, hogy csak miattam jön föl a hegyre. Ennek ellenérre egy kellemes hosszú hétvégét töltöttünk együtt. Bár még mindig figyelmes volt, a decemberi romantika már kezdett ködbe veszni. Azt terveztem, hogy a síelés után pár napot még nála töltök. Együtt autóztunk vissza az otthonába. Az úton csak érintlőlegesen beszéltük át az esti rpogramot, hogy megérkezés után a szomszéd étteremben vacsorázunk majd. Hazaérkezés után lepakoltam a bőröndömet, és közben faggatóztam, hogy akkor mi a program: pakoljunk ki, vagy menjünk vacsorázni előbb. Nem voltam rámenős, sem akaratos, de még erőszakos sem. Csak egy egyszerű kérdést tettem fel, miközben pár lépéssel mögötte mentem, hogy halljam a válaszát. Egy pillanat alatt megfordult, és teljes erejéből rám ordított: `Ne. Gyere. Utánam!!!` Megrémültem a hirtelen és határtalan dühtől. És ez a düh felém irányult. Nem tudtam, hogy mi rosszat tettem. Könnyek szöktek a szemembe, elszorult a torkom. Sarkon fordultam, és miközben a könnyeimet nyeldestem, csak az járt a fejemben, hogy most azonnal üljek-e be az autóba és induljak-e el, bele az éjszakába, vagy majd csak másnap reggel. Ő pedig jött utánam egy szó nélkül. Majd elkapott, magához húzott és szorosan átölelt. `Ne haragudj! Ne haragudj!`