A síelést nagyon vártuk. Mindkettőnkben volt egy kép a másikról sok évvel korábbról, amit az előző hetek telefonbeszélgetései még fényesebbé tettek. Sokszor vettem elő azt a friss fotót is róla, amit pár héttel azelőtt küldöt. A kép szerint szinte semmit sem változott az évek alatt, és ez régi emlékeket idézett föl bennem. Ő már pénteken elindult, hogy másnap már élvezhesse a napsütötte sípályákat. Én csak szombaton indultam útnak, de kora reggel már üzenetekkel bombázott, hogy ne húzzam az időt, mert már nagyon szeretne látni.   Felvillanyozott, hogy ennyire vár rám. Lesz egy teljes hetünk együtt. Bár a nosztalgia és a kiváncsiság…